Nos.
Azt hiszem, minden újra a régi. Nem eszik túl sokat, bár állandóan a konyhában somfordál, kis híján elesünk benne, mégsem kell neki az eléje tett étel. Hirtelenjében nagyon válogatós lett, pedig már kínáltuk minden jóval. Parizer, májkrém, alutasakos eledel... de nem jutottunk sokkal előrébb.
Mindenesetre nagyon dorombolós és bújós lett, idiótán pürrög és igényli a társaságot. :]
Tegnap este lemértem.
Pontosan 5 kiló.
Talán még sosem volt ilyen kevés. o.o Rendben, ez egy ivartalanított macskának teljesen jó súly, de Cafinak... Mondhatni kevés. :D

Teljesen megnyugodtam már, remélem soha többé nem fog előfordulni ez a dolog. Legközelebb majd hozok fotókat, mert még a múlthétről maradt pár. Egyre többet fotózok a rendes fényképezővel, bár még mindig nem éreztem rá... Plusz, makró sincs benne, amit elég érdekesnek találok. o.o Na, meg a telefonomon kezd egyre több karcolás és törés keletkezni... Lehet, hogy jobban kéne rá vigyáznom? :D

Tegnap este a keresésére indultunk, én a ház körül, a szüleim kissé távolabb, de nem jutottunk sokkal előrébb. Nagyon aggódtunk miatta, és kezdtem magam egyre rosszabbul érezni, miután a szüleimtől kevés pozitív és biztató megjegyzést kaptam az ügyet illetően... Aztán ma reggel a legnagyobb meglepetésemre előkerült a pincéből, sőt, felrohant a lépcsőn. Nagyon örültem neki, látszólag rendben volt. Viszonylag nyugodtan mentem el itthonról. Délután, mikor hazaértem, az ablakpárkányban ücsörgött, dorombolt nekem, törleszkedett. Még csak betegnek sem tűnt, csupán kissé megviseltnek és öregebbnek. Apukámtól megtudtam, hogy még mindig nem evett és nem ivott semmit, viszont egyedül felment délelőtt az emeletre és ott aludt. Biztató jelek voltak. Adtam neki egy kis jutalomfalatot, majd rendes ételt is követelt, adtam neki egy keveset és hál' isten utána ivott is. Azóta az ágyamban alszik, nincs különösebben felvillanyozva, de ha megsimogatom köszön nekem és dorombol. Remélem minden rendben lesz.
Állatorvos meg... nem olyan egyszerű a helyzet. A szüleim nem akarják elvinni, én meg nem tudom megoldani egyedül... Legalábbis nincs szívem a buszon utazni vele, szerintem sokkot kapna. Bőven elég volt egyszer, 3-4 éve megutaztatni őt autóval, akkor is nagyon félt. Mi lenne a buszon?
Ezenkívül utánanéztünk, elvileg a patkányméreg ~12 óra alatt szívódik fel, ami még illene is Cafira, mivel szombaton reggel 7-8 óra körül jött be (aznap ki sem ment), a tünetek pedig délután 3-4 óra körül jelentkeztek (a roham pedig 8 körül). A lényeg, hogy valószínűleg túl van a nehezén.
Továbbá szeretnék elnézést kérni a rendkívül pesszimista megnyilvánulásaim miatt, de egész egyszerűen nem tudtam kezelni a helyzetet... Szombat este nagyon elfogott a pánik, részint azért, mert egyedül voltam, másrészről pedig azért, mert fogalmam sem volt arról, hogy mit kéne tennem... Talán kijelenthetem, hogy elég sok ismeretet felszedtem a macskákkal kapcsolatban, mégsem találkoztam ehhez hasonlóval. Eleinte komolyan azt hittem, hogy újra kell élesztenem őt. Még az is jobb lett volna, mint tétlenül nézni őt, a rohamot, amit nem volt módom befolyásolni.
De vége kell, hogy legyen. Minden újra a rendes kerékvágásban fog menni.

Hajnal kettő körül hallottam a nappaliból a vinnyogást. Nem tudtam eldönteni, hogy ez a valóság, vagy csak álmodom. Persze, hogy a valóság volt, csupán nem akartam róla tudomást szerezni... és még csak annyi lélekjelenlétem sem volt, hogy kimenjek és megnézzem őt. Persze anyukám ott volt vele, az ő elmondásából tudom, hogy ez a roham nem tartott olyan sokáig, mint a tegnapi. Hajnalban még lihegni kezdett, aztán reggelig aludt. Akkor odamentem hozzá, simogattam őt... Oldalra dőlt, megint kinyújtotta a lábait. De lehet, hogy nála ez csak nyújtózkodás, nem tudom. Ismételten vinnyogás és lihegés, de csak pár pillanatig... Állandóan próbálkoztunk, mégsem volt hajlandó inni. Megnyomkodtuk a hasát és az oldalát, látszólag nem fáj semmije. Nem értem. A helyzethez képest egész békésen aludt, habár gyorsan süllyedt és emelkedett az oldala. Amikor odamentem hozzá, dorombolni kezdett, olyan aranyos volt. De olyan élettelen is egyben...
A konyhában ebédeltünk, egyszer csak megláttam őt az ajtóba ülve. Kimerültnek látszott, de számomra meglepő volt, hogy mindezek után képes volt minden baj nélkül leugrani a kanapéról és eljönnie a konyháig... Ki akart menni, ami teljesen logikusnak tűnt, hiszen már legalább 30 órája nem volt odakint, hogy elvégezhesse a dolgát. Lassan kilépett a teraszajtón, majd némi tétovázás után elindult. Azóta nem láttuk. Félek, hogy nem is fogjuk többé. A macskáknak nincs szükségük a sajnálatra, ha úgy érzik, eljött az idő, keresnek egy biztonságos zugot, távol mindentől, ahol nyugodtan álomba szenderülhetnek... Mindennél jobban remélem, hogy nem ez történik.

Köszönöm szépen a kommenteket, kedvesek vagytok, tényleg.

Délután négy, bevánszorgott a szobámba, lekushadt a földre, rám se nézett, fülét se mozgatta. Melléje térdeltem, szólítgattam, cirógattam, nem mozdult, nem nézett rám, dobálta a farkát. Ha közel mentem hozzá, ideges lett. Megfordult, kiment, 1 métert megtett, megint lekushadt, nem tetszett neki, ha közel mentem hozzá. Most már 2 méter séta, onnan visszafordult, visszajött a szobámba. Leültem tőle 1 méterre, odavánszorgott mellém, aztán a lehető legközelebb hozzám. Valami biztosan nincs rendben. Elővettem egy plédet, betakaróztam, macska ráfeküdt a csücskére. Aztán nekiadtam az egész plédet, elfeküdt rajta. Simogattam, beszéltem hozzá, nyúztam, fogdostam mindenütt, nem is hallható, csak tapintással észlelhető dorombolás, és valami elfuserált mancsmozgás, ami a dagasztásra emlékeztet. Hagytam aludni, de figyeltem rá, néha odamentem, felzavartam, még mindig nem mozdul, nem igazán reagál. Vittem neki vizet, nem kérte, a feje alá tettem, és ahogy lehajtotta a fejét belelógott a nózija, onnan lenyalta, de semmi több. Tejet hoztam, beleszagolt, szintúgy nem kellett. Hagytam hát nyugodtan. Meg sem mozdult, de mindig néztem, a levegőt egyenletesen vette. Aztán fél8, macska oldalra dől, lábait mereven kinyújtja, zihálni kezd. Melléje ugrok, ő feláll, eldől, zihál, zihál, zihál. Valami magas, számomra ismeretlen ütemes nyávogás, melléje zihálás, gyors szívverés, kapkodja a levegőt. Mi történik, nem értettem, simogattam őt, elbőgtem magam, kiabáltam. Szülők nincsenek itthon, felhívtam anyukámat, jöjjön haza, gond van, nincs rendben. Mellette ültem, simogattam, szorongattam őt, próbáltam itatni, nem sikerült. A vinnyogás lassan abbamaradt, zihálás még hosszú percekig. Mire hazaértek a szüleim, már egyenletesen vette a levegőt, de még mindig nem mozdult. Anyukám bejött a szobámba, elhabogtam neki, hogy mi történt, simogattuk őt, aztán anyukám kivitte a nappaliba és lefektette egy plédre. Azóta semmi. Várjuk a reggelt.
Nem tudom, nem tudom, nem tudom.
Nem kívánom ezt senkinek.

Még ezekből a képekből való, csak fel akartam használni egy fejléchez - ami persze nem jött össze -, úgyhogy feltöltöm most. :]